MAGYAROK HOLLYWOODBAN 2/3.

A dokumentumfilm sorozat második részének vetítése, majd beszélgetés


Sugár Ágnes, a Klubrádió szerkesztőségvezetője, televíziós-rádiós újságíró és vendégei közreműködésével három részben (havi 1 alkalommal) felidézzük a magyarok megjelenését és szerepét a világ filmfővárosa, Hollywood történetében.

A második rész Az Álomgyár címet viseli. Ebben az álomgyár kötelező profilváltásait, a filmes világuralom megőrzése érdekében megtett, mindig jól eltervezett stratégiai lépéseit mutatja be. És azokat a magyar származású filmeseket, akik ebben a harcban múlhatatlan érdemeket szereztek. És nem egyszer talán nehezen gyógyuló sebeket is.
Ők pedig: Joe Pasternak, Gaál Franciska, Kertész Mihály (Michael Curtiz), Peter Lorre (Lőwenstein László), Szőke Szakáll, Alexandre Trauner (Trauner Sándor), Rózsa Miklós, George Cukor, Lugosi Béla, Johnny Weissmüller.

A három részes sorozat arról mesél, miként született ez a sokat bírált, de máig a figyelem középpontjában lévő, világméretű showbusiness: Hollywood. Milyen kapcsolatban vannak, hogyan hatottak, hogyan hatnak egymásra a XX. Század talán legnagyobb csodája a film és a tehetségesnek mondott magyarok? A kezdetektől napjainkig.
Sugár Ágnes a bevezetőjében, majd a vetítésre kerülő filmben hozza közelebb hozzánk ezt a fantasztikus történetet. Láthatjuk interjúit és filmrészleteket, olyanokat is, amelyek nem jutottak el a magyar közönséghez.

A film után a szerkesztő-riporter vendégével, Geréb Anna filmtörténésszel beszélget.