MÁSIK VILÁG – Paulinyi Tamás vetítéssel egybekötött előadássorozata

Élet az Élet után / vendég: Singer Magdolna


Paulinyi Tamás író, pszi-kutató a vetítéssel és beszélgetéssel egybekötött állandó előadássorozatának aktuális vendégével, Singer Magdolna író, újságíró, mentálhigiénés szakemberrel a halállal és az elengedéssel kapcsolatos emberi kihívásokról beszélget.

Paulinyi Tamás – az elmúlt években R. Kárpáti Péterrel tartott – nagy sikerű előadássorozata az Örkény könyvesboltban az idei évadban is folytatódik.
A minden hónap második, vagy harmadik hétfőjén 17-órától 19-óráig tartó beszélgetéssel egybekötött vetítésen a látogatók a halálközeli élmények, a túlvilágképek és az elmúlással kapcsolatos emberi viszonyok különös világáról hallhatnak Paulinyi Tamás pszi-kutatótól, aki R. Kárpáti Péter színművésszel máig a Hatoscsatorna „Másik Világ” műsorának szerkesztő műsorvezetője.
Az idei évadban R. Kárpáti Péter csak a vetítés bejátszásaiban szerepel, Tamás azonban, az aktuális adás vendégét hívja meg az estre, akivel együtt a jelenlévők által feltett kérdésekre is válaszokat adnak.

Singer Magdolna író, újságíró, gyásztanácsadó- és mentálhigiénés szakember, a gyász elismert hazai szakértője, négy gyermek édesanyja. Az írás mellett a Napfogyatkozás Egyesület keretein belül gyászcsoportvezetőket és gyásztanácsadókat képez ki, előadásokat, tréningeket tart, valamint egyénileg segíti a veszteséget elszenvedett személyeket. Számos cikk, tanulmány, tucatnyi ismeretterjesztő könyv és három regény szerzője.

A helyszínen Paulinyi Tamás a Kossuth Kiadónál megjelent „Utak mesterek”, a Bólébál" és a „Parapszichológia, a rejtélyek világa” című könyvét dedikálja.