2015 FŐVÁROSI KÖNYVESBOLTJA III. HELYEZETT

Fazekas Erzsébet 'Kiterítenek úgyis - Riportok életre-halálra' című könyvének bemutatója

A könyvet bemutatja: Bolgár György újságíró
Közreműködik: Kovács István színművész


Megtörtént esetek igen grafikus leírása.

Célcsoport: MINDENKI

Mindenki, aki szül, s akinek „Az élet egyre kisebb szakaszokból áll: idejük öt-, három- vagy egyperces, aztán már csak egybefolyó fájás minden.”

Mindenki, aki nagymama Ez az új baba még csak egy üres lap. Most kezd rajzolni a lapra, és együtt fogjuk majd kiszínezni azt a képet, amit ő mutat magáról, és amilyennek én látom őt. Most ő csak egy magzatmázas, bölcsen békés arc.”

Mindenki, akinek a gyereke kórházban van „Hol voltál, amikor hívtalak? Mondtam neked, anyu, gyere értem, menjünk már haza, te meg nem is válaszoltál. Miért? Miért mentél el?"

Mindenki, „Én úgy szeretem a Jéza Krisztát. Megvédeném, nem engedném, hogy a gazdagok megfeszítsék. Ugye ő azt akarta, hogy ne legyenek szegények?” 

Egyszóval mindenki, „aki tudja, hogy az életet a halálra ráadásul kapja”

Bárki, aki tud olvasni, és a betűk mögött meglátja az üzenetet, rá tud csodálkozni arra, hogy bármilyen tragédia, sanyarúság, kétségbeejtő kilátástalanság alatt, mellett, közben is megcsillan a remény, ami segíti a lelki túlélést.

A szerző a bemutató után dedikálja a könyvét, amely a helyszínen kedvezményesen vásárolható meg. 

MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK!