2015 FŐVÁROSI KÖNYVESBOLTJA III. HELYEZETT

MÁSIK VILÁG – ÉLET AZ ÉLET UTÁN

R. Kárpáti Péter színművész, szerkesztő műsorvezető és Paulinyi Tamás író, pszi-kutató vetítéssel egybekötött előadássorozata


A 17-órától 19-óráig tartó beszélgetéssel egybekötött vetítésen a látogatók a halálközeli élmények, a médiumitás és a reinkarnáció különös világáról hallhatnak R. Kárpáti Pétertől és Paulinyi Tamástól, akik a feltett kérdésekre is válaszokat adnak. A beszélgetésben időszakosan a téma más szakértői is részt vesznek.

A most következő filmbejátszásban többek között Jókai Anna írónő, Dr. Vekerdy Tamás pszichológus, Réz András esztéta, Prof. Dr. Szűcs Ferenc református lelkész és Vágó István a Szkeptikus Társaság volt vezetője beszél a halálközeli élményekkel kapcsolatos felfogásáról és tapasztalatairól, pro és kontra járva körül ezt a világszemléletileg igen fontos kérdéskört.

A helyszínen R. Kárpáti Péter az „Élet az élet után”, Paulinyi Tamás az „Utak mesterek” és a „Bólébál” című könyvét dedikálja.