2015 FŐVÁROSI KÖNYVESBOLTJA III. HELYEZETT

MÁSIK VILÁG – R. Kárpáti Péter és Paulinyi Tamás vetítéssel egybekötött előadássorozata

A bejátszásban Grandpierre Attila osztja meg gondolatait a témával kapcsolatban. 

Másik élet


A 17-órától 19-óráig tartó, beszélgetéssel egybekötött vetítésen a látogatók a halálközeli élmények, a médiumitás és a reinkarnáció különös világáról hallhatnak R. Kárpáti Péter színművésztől és Paulinyi Tamás pszi-kutatótól, akik a feltett kérdésekre is válaszolnak.

A beszélgetésben időszakosan a téma más szakértői is részt vesznek. A most következő filmbejátszásban Dr. Grandpierre Attila csillagász, tudatkutató, zenész beszél a túlélő tudat fizikailag megragadható lehetőségeiről, egyben ismerteti az Élő Univerzummal kapcsolatos elméletét, ami egy tudati valóság elsődlegességét hangsúlyozza.

A helyszínen R. Kárpáti Péter az Élet az élet után, Paulinyi Tamás az Utak, mesterek és a Bólébál című könyvét dedikálja.